Antony Blinken interjút adott a CBS 60 Minutes című műsorának, az amerikai külügyminiszter kijelentette, Washington hivatalos úton, nyilvánosan is jelezte Oroszországnak, fejezzék be a nukleáris fegyverek használatával kapcsolatos megfontolatlan beszédet.
Moszkvának hallania kell tőlünk azt, hogy a következmények szörnyűek lennének. Ezt rendkívül világosan elmondtuk”
– fogalmazott a tárcavezető.
Blinken azt is leszögezte, amennyiben Vlagyimir Putyin atomfegyver bevetése mellett döntene, „aligha lenne a Kreml falain belül ezzel szemben ellenállás”. Az amerikai politikus szerint ezt azzal magyarázta, hogy a hatalom feletti kontroll hiánya az autokráciák Achilles-sarka.
Az amerikai diplomácia vezetője úgy fogalmazott, általában nincs senki, akinek van felhatalmazása elmondani az igazat a hatalom számára.
Oroszország magát keverte bele ebbe, mert nincs a rendszerben senki, aki elmondaná Putyinnak, hogy rossz az, amit csinál”
– közölte.
Blinken kijelentette, Putyin egy módon tud kimenni a háborúból, ha befejezi az egészet.
Ha az oroszok abbahagyják a harcot, akkor a háború ér véget, ellenben ha az ukránok teszik le a fegyvert, akkor nekik van végük”
– zárta.
Nyitókép: David Dee Delgado/AFP